S.BELEC ANIKÓ- képzőművész- tanár gondolatai RETEK LÁSZLÓ- festőművész
SZÖVEGEK+GESZTUSOK + OBJEKTEK című festmény kiállításához.
A folyók hömpölygése, felhők vonulása, fák lombjának suhogása gyönyörű, folytonosan változó kép
lelkünkben. A hegyek, sziklák állandóságát idézik a házak, a falak, amiket az ember önnön
védelmére épít. Az örökkévalót ragadva. Retek László nonfiguratív festményei számomra az
öröklétre való kísérletet jelentik. 2010-es művein az írások graffiti hatásúak.,,Képírások" ezek
megírott képeken. Falra festett levelek. A mondandó szándék iránti olthatatlan vágy- szavak
foszlányinak hálóján át néz le ránk. Az olykor akár egymásra rótt betűsorok létünk idők üzenetei,
üzenő szándékát sejtetik, " gesztus" elemek. Éreztetik a végtelen gondolatok betűkké fagyott véges
számát. Egy megdermedt múlt letűnt díszleteinek részletei. Mint egy bomló világ bomló házaiból
kereteznénk be az egykor védelmező falak még egyben maradt részleteit. A beszélő szándékot, a
kifejezésvágyat, azaz az emberi lét valódi értelmét sugározza:,,megfejteni a körülöttünk zajló
világot,,saját benső érzéseinken, gondolatainkon, megéléseinken keresztül." Laci képei így
suttognak:
,,a falak bennünk vannak, ablak rajtuk a képzelet "..., a megannyi évek díszítő csipkéjeként ható
szavak sora, s a 3. dimenzióba -azaz a síkból az egyoldalúságból kitörő panelek- a festő szavait
idézve: nonfiguratív,,objektek". Objektek amik túllépnek az anyagi,,valós" formán, s túllépve azok
elvonatkoztatott absztrakcióján új,,valóságot" teremtenek. Mágnesekkel kapcsolódnak Laci képi
világához, nonfiguratív stílusához, fal hatását kelti bennem a nagy méretű képfelszín. Hisz
karcolással, majd domború felület egy irányú satírozásával a képfelület falfelület szerűen érdessé
válik. Régi jó barátom a festő. Még három évtizede ismertem meg a temerini TAKT alkotótáborban.
Ott sajátította el a festési technikákat. Mondhatni autodidaktaként forrta ki magából azt a szintet,
amivel egyetemeken is megállná a helyét. Húsz éve is annak már, hogy a zentai Mojo-ban
koncerteken beszélgettünk, és nála házibulin. Hat éve pedig felkeresett, hogy állítsam ki
festményeim Padén a Közegellenállás irodalmi- képzőművészeti programon az ottani
Művelődésházban. Most nyáron ültünk le náluk, Padén újra- otthonos családi házuk
ebédlőjében.,,Személyesen" is találkozhattam műveivel. Műtermébe lépve a számomra is az,,igazi
otthont jelentő festékszag" ismerős illatként fogadott, 1,5x 1,2 méteres művei hol felhengerítve, hol
pedig kifeszítve várták, hogy valaki kiválassza őket. S újra életre kelhessenek termek, szobák falain
tereket betöltve. Sorra néztem a ráhelyezendő paneleket. Azok, mint valami ősi képírás részletei
megtörik a sík,,monotonitását ". Olyan megoldásoknak tűntek, mint mikor megoldhatatlan feladatot
kap az ember, s valaki teljesen más megközelítésből, teljesen új megoldásra hívja fel a figyelmet.
Mint egy cipős dobozban rostokoló macskát, akit körbezárnak a,,falak", úgy emelte ki- emelte fel
síkhoz ragadt elmémet. Az üzenete számomra ma is átütő: ha úgy érzem, hogy, ha beszűkülne
körülöttünk az élettér, ha úgy érezzük, nincs tovább, hisz nincs megoldás, közelítsük meg
a,,problémát" teljesen más szemszögből. Ez a más dimenzió számomra a teremtőnk dimenziója.
Mondhatni az égi erő, ami ott rezeg minden teremtett lényben, minden szívdobbanásban, kövek
rezgésében. Ez a teremtő erő, amit az alkotó alkotó energiává szublimál, s festi a gátnak tűnő belső
falait újra és újra, amin ablakot nyitnak a,,fentről" sugallt Laci által megnevezett,,levelek",
a,,diktátum" szavai. Így a falak már nem gátak, hanem lehetőségek a továbbélésre, továbbjutásra.
Franz Kafka: A Per című műve is így hatott rám. A kapuőrök- gátak- azaz a falak lehet, hogy mi
magunk vagyunk saját életünkben? Rajtunk múlik, hogy felébredünk-e? Kihasználjuk-e
lehetőségeink? Megdolgozunk-e azért, ami fontos nekünk? Megtanulunk-e vágyni
arra, ami tényleg a miénk? Vagy hagyjuk, hogy magunkra záródjon a külvilág zaja, belső gátként
megélve azt. Retek Laci néhány művét magammal vittem volna, mert megszólított a falakba zárt
néma suttogás, ami elhalványulva, mégis alig hallhatóan sikolt fel, hogy ébredj, világ! A képek
szemléje után boroztunk- beszélgettünk családi, baráti körben. Közösen jöttünk rá a bikavér
erejével," ha az ember lelke fáj, azt gyógyítva emberi formákhoz nyúl, avval fejezi ki önmagát. S, ha
lelkében csendesül a vihar, a szellemi síkokat kutatja, s tör fel belőle, mint egy gejzír- a megfejteni,
megérteni akarás ". Ez már a talán magasabb- szellemi sík, a forma nélküliség tere, ahol az
átgondolt koncepcióé a szerep... A művészet az önkifejezés manifesztációja. Az évek alkotási
folyamata belülről kihordva, megérleli a készséget. Ami egyre inkább letisztulva a képesség
birtokában szüli meg önmagát, az alkotni tudó és vágyó művészt.